Kedves Szobiak!
2022. augusztus 20-án (szombaton) az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség által szervezett, „Otthonról Haza” elnevezésű kerékpáros emléktúra azzal a céllal jött létre, hogy aktív programokon keresztül kössék össze a határon innen és határon túl élő magyarokat.
A túra egyik szakasza településünket is érintően halad át a délelőtti órákban, várhatóan 10-11 óra magasságában.
Arra kérjük a helyi közösségeket, szervezeteket, valamint a szobi lakosokat, hogy amennyiben lehetőségük van rá, bátorító tapssal fogadják a közel 100 fős, Szob kerékpárútján áthaladó mezőnyt, akik a szobi rév környezetében tesznek majd egy közel egyórás pihenőt, majd folytatják az útjukat Budapest irányába.
Tisztelettel:
Ferencz Gyöngyi
polgármester