Szob város rövid történeti áttekintése: A település története, közösségek helye visszanyúlik az őskorra, mivel minden történelmi korszakból találtak régészeti leleteket. A településről származó legrégebbi lelet kora 30-35.000 évre tehető. A régészek feltárásai a neolit, bronzkor és korai vaskorból származó tárgyi emlékeket találtak, ami bizonyítja a település emberek lakta korai létét. 1280-ban íródott Árpád-kori oklevélben szerepel a város maihoz hasonló /SOB/ neve. Nevének eredete nem teljesen tisztázott, csak abban van egyetértés, hogy valamilyen szláv személynévből keletkezett / Zoob, Zwb, Zob, Zub, Zoby, Szob, Szobb, majd ismét Szob /Az 1200-as években a település királyi birtok volt, és a damásdi várhoz tartozott. Az Árpád-ház kihalása után a település sokszor cserélt gazdát, hol királyi, hol pedig egyházi vagy nemesi birtok volt. A gyakori tulajdonosváltás és főként a törökök pusztításai miatt a település el is néptelenedett, ezért 1688-ban katolikus szlovákokat telepített be az esztergomi káptalan, amire 1720-ban újból sor került. A település felvirágzása a XIX. sz. második felétől datálható, amiben óriási szerepe volt a Luczenbacher családnak. Nagy hangsúlyt fektettek az iparosításra, több üzemet létesítettek, és működtettek. Az Ő nevükhöz fűződik az 1872-ben alapított új népiskola, mely később fiúiskola lett, majd az 1885-ben a Páli Szent Vincéről elnevezett Leánynevelő Intézet is.
Szob dinamikus ipari és mezőgazdasági fejlődését nagymértékben előmozdította a vasút 1850 évi kiépítése. A vasúttal összefüggésben említést érdemel, hogy 1883-1885 között Szobon volt állomásfőnök Kodály Frigyes, Kodály Zoltán édesapja is.
A város közigazgatási helyzete sokszor változott. Az államalapítástól a történeti Hont vármegyéhez tartozott közel ezer évig, majd rövid ideig Nógrád megyéhez, és 1949 óta Pest megye része. Községként, mezővárosként, járási székhelyként, kiemelt szerepű nagyközségként végezte az államigazgatási feladatokat. 2000. július 1-jén szerezte meg a városi címet, mely nagy előrelépést jelent a település életében.
Szobiak az első világháborúban
A táblázatban található adatok a Magyar Nemzeti Levéltár interneten elérhető adatbázisaiból (https://adatbazisokonline.hu/adatbazis/az-elso-vilaghaboru-vesztesegi-adatbazisa és https://adatbazisokonline.hu/adatbazis/a-magyar-katona-aldozatvallalasa-a-nagy-haboruban) és a monarchia által a világháború alatt kiadott veszteséglistákból (https://digi.landesbibliothek.at/viewer/toc/AC08513816/43/) számaznak.
A TÁBLÁZAT MEGTEKINTÉSÉHEZ KÉREM KATTINTSON IDE!
Batizi Zoltán (Börzsöny Közérdekű Muzeális Gyűjtemény)
A címer története:
Anjou háromszög pajzs alakban, heraldikai zöld alapon ezüst színű lovas dárdájával a sziklából vizet fakaszt. A lovas Szent László glóriával ábrázolt alakban, aki szomjazó seregének fakasztja a vizet. Szob város az Ipoly és a Duna folyó mellett, a Börzsöny hegység lábánál, a magyar-szlovák határon, Budapesttől mintegy 60 km-re északkeletre a 12 főközlekedési út mellett elterülő, közel 3000 fős kisváros.
Már a földtani viszonyok vizsgálatánál sok érdekes adatot találunk Szobot illetően. Az alsó miocén korszak végén az andezitvulkánok tevékenységének eredményeképpen jött létre többek között, a szobi Csák-hegy (régi nevén: Ság-hegy), ahol jó minőségű kőanyagot bányásznak közel kétszáz éve. A középső miocén idején a Börzsöny körül hullámzó tenger gazdag élővilágának megkövesült maradványait is megtaláljuk a település területén. Híres kövületlelőhelyek Szob mellett még Letkés, Kemence és a honti szakadék. A szobi fauna már a XIX. században az európai érdeklődés közponjában állt, mivel számos addig még ismeretlen fajt fedeztek itt fel. Az előbb említett területről 282 csiga- és 86 kagylófajról számol be a szakirodalom, s ebből Szobon 267 féle csiga, illetve 78 féle kagyló található. A Damásdi-patak oldalából és a Kerek-hegy dél-nyugati lejtőjén talált darabokból egypár nevében viseli a lelőhelyét is, mint pl. az Odontostomia szobensis s. sp., Taurasia szobensis n sp. stb. A legrégebbi lelet az Öregfalu dűlőben talált babérlevél alakú kőeszköz, amelynek formája, kiképzése tökéletesen megfelel a fejlett szeletien kultúrának, s kora 30-35000 évre tehető. A gravetti kultúra népe időszámításunk előtt 25000 évvel megszállta végig a Dunakanyar területét, s számtalan leletet hagyott hátra. Szobon az Ipoly-parti alacsony löszvonulatban találták meg a táborukat, ahol érdekes tárgyak kerültek napvilágra, többek között mammutcsontból faragott eszközök, amelyeket valószínűleg ásóként használtak. Európa hírű lelet az a három halom csiga és kagyló -összesen 339 db- amelyet szállításra gyűjtöttek össze. A legtöbb közülük a hosszúkás-hegyes Turritella faj. A szobi táborban ékszergyűjtés folyt, mégpedig kereskedelmi céllal. A kagylókat és csigákat az Ausztria területén található Kamegg és Aggsbach ősemberi településekre szállították, ahol az ékszerkészítés folyt. A rézkorból és a bronzkorból szintén számos lelőhellyel rendelkezik a város, amely leletanyagok megtalálhatók a Börzsöny Múzeum kiállításán.
A korai vaskorból az Öregfaluban egy telepet találtak, valamint szórványos leleteket a Hideg rét területén. A szkítáknak telephelye, temetője egyaránt megtalálható volt területünkön. A legnagyobb népességcsoportban a kelták telepedtek le Szob területén az időszámítás előtt. Az Ipoly-parton a volt kőzúzónál 1910-11-ben találtak meg egy több mint száz síros kelta temetőt, ahol urnasíros és tetemsíros temetkezés is megtalálható volt. Ezen sírok egyikéből került elő egy kis bronz ivóedény, kantharosz, amely a negyedik században készülhetett, görög műhelyben és a rablóhadjáratok zsákmányából származhatott. Magyarország területén csak néhány ilyen tárgy került napvilágra, s a szobi tárgylelet a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításán látható. Az időszámításunk kezdetén a Dunakanyar területe a Római Birodalomhoz tartozott, a Duna jobb partján katonai táborok és erődök sora állt, a limes, amely Pannónia területét védte az ellenségtől.
Különösen sűrű erődrendszer volt Visegrád és Esztergom között, ahol a harcias germán eredetű quádok éltek és gyakran intéztek támadásokat, rablóhadjáratokat a római települések ellen. Ezen kiemelten fontos területen a Duna másik oldalára is építettek erődöket, úgynevezett ellenerődöket, amelyek a határok sérthetetlenségét voltak hivatottak védeni, valamint biztosították a folyami átkelőhelyek védelmét és az ellenséges törzsek szemmeltartását szolgálták. A bal parton két ilyen ellenerődről, hídfőállásról tudunk a mai régészeti leletek ismeretében, az egyik Verőcén, a másik pedig Szobon állt, közel az Ipoly torkolatához, mindkettő közvetlenül a Duna partján. A szobi hídfőállás sajnos ma már nem látható, mivel a kőszállító kisvasút építésekor részben felrobbantották, részben feltöltötték. Az itt talált téglabélyegek alapján építését II. Constantinus uralkodása idejére keltezik, majd I. Valentinianus idején javították az építményeket. A IV. században meginduló népvándorlási korszakból a vizigótok V. századi temetőjét tárták fel a kálvárián. A Duna menti átkelőhelyek környékén sok helyütt találták meg az avar nép nyomait, Szobon a homokdűlőben tártak fel egy több mint száz síros késő avar temetőt. A temető népe biztosan megélte a magyarok megérkezését is. A honfoglaló magyarok megérkezéséről a krónikák mellett a régészeti leletek alapján követhető a letelepedés, a Börzsöny területének elfoglalása. A Szobon, Letkésen és Ipolytölgyesen talált temetőik mind X-XI. századiak, tehát a temetők leletanyaga azt bizonyítja, hogy ebben az időszakban már biztosan laktak itt magyarok. Anonymus gesztájában a honfoglaló magyarok egy csoportja a Galga mentén ereszkedett le a Dunához és az Ipoly torkolatánál ütött tábort, majd az Ipolyon átkelve folytatták tovább útjukat. A Gesta Hungarorumban olvashatjuk: “… a nógrádi részeken haladva a Galga vizéhez értek. Innen pedig folytatva útjukat a Duna partján mentek, majd a Verőce vizén átkelve tábort ütöttek az Ipoly folyó mellett.” , majd folytatja ” egész seregük átkelt az Ipoly folyón a Duna mellett. Másnap a Garam folyón mentek át, és a Várad nevű földvár mellett elterülő mezőn ütöttek tábort.” IV. László király krónikása, Kézai Simon 1283 táján készítette a Gestra Hungaroum című történeti művét, amelyben a következőket írja a honfoglalásról Szobot illetően: “…fölemelt zászlókkal, feleségeikkel, gyermekeikkel és barmaikkal, átkeltek a Dunán Pestnél és a szobi réven, ahol megvívtak egy várat a Duna közelében, melyben Szvatopluk katonái gyúltek össze…” Csak ennyi írott forrásunk van a honfoglalás eseményeiről Szob területén, de leletekben jóval gazdagabb a vidék.
Horváth Adolf János nagymarosi tanár az 1920-30-as években a Nemzeti Múzeum megbízásából rendszeresen folytatott régészeti ásatásokat. Több lelőhelyet fedezett fel és tárt fel a település határában, Bőszobon, Kiserdőn, Vendelinen, az Ipoly parton és Kolibában. Ezek egy részén 1960-70 között Bakay Kornél régész végzett hitelesítő ásatásokat és publikálta a leletanyagot. Mint az ásatások alapján kiderült, az egyik legjelentősebb temető a kiserdei dombi volt. “A X. század első harmadában az Ipoly déli völgyében megtelepedett népcsoportok közül a fontos dunai átkelőt őrző szobi telepek a legrégebbiek és fokozatosan terjeszkedtek észak felé.” Ugyancsak Bakay közölte könyvében, hogy a kiserdei temető népessége túlnyomórészt a magyarság embertani vonásait viselte magán.
A sírokban talált fegyverek számát nézve megállapítható, hogy az Ipoly-völgyet illetően a legerősebb fegyveres magyar csoport Szob területén élt. Még egy terület van, amely fontos szerepet játszhatott Szob történetében, ez pedig a Bőszobi-patak völgye. A völgyben a Zebegényből Márianosztrára vezető út mellett mindkét oldalon találtak egy-egy kis román kori templomot. Horváth A. János a patak jobb partján 1934-ben tárta fel a XII-XIII. században épült templomot, amely mellett kisméretű lakótorony állt. A völgy keleti oldalán szintén előkerült egy templom, körülötte temetővel, amely valószínűleg a XI. században épülhetett és a XIII. században pusztult el. Bár több korabeli temetőt találtak a város területén, amelyek több kisebb településhez tartoztak, a mai településközpont helyén szintén megtalálhatóak azok a régészeti leletek, amelyek azt tanúsítják, hogy itt is kezdettől fogva élt egy faluközösség. Ezt bizonyítja, hogy a XIII. századtól állt egy románkori templom a mai város közepén, amely fennmaradt a XVIII. századig, az új templom megépítéséig.
Az István király által létrehozott vármegyeszerkezetben a település Hont vármegyéhez került, amelyet Hont német lovagról neveztek el, aki Gizella királyné kíséretében érkezett hazánkba. Mint a király bizalmi embere, megkapta adományul a területet, amely az esztergomi királyi központ védelmét is szolgálta. Ez a megye a Dunakanyartól, Szobtól és Nagymarostól északon Selmecbányáig terjedt és több mint 900 évig állt fenn. A trianoni békekötés után szűnt meg Hont vármegye. Alsó, déli része Pest megyéhez kapcsolódott ( az egykori szobi járás területe), a nagyobbik része pedig Csehszlovákiához, illetve napjainkban Szlovákiához. Az egyházmegyék kialakításakor vidékünk az Esztergomi Egyházmegyébe került, annak is a Honti Főesperességéhez. Ennek létrejötte a XII. század elejére tehető. István király második törvénykönyvében olvashatunk a templomalapításokról. Szob területén a honfoglalás óta eltelt időben három Árpád-kori templom maradványairól tudunk, kettő elpusztult a XIII. században, valószínűleg a tatárjárás idején. A harmadik a jelenlegi Luczenbacher kastély helyén állt a lebontásig. Egyetlen ábrázolása 1686-ban készült, ez Michael Wening metszete, amelyet Miksa Emánuel csapatainak táboráról készített Szobon, útban Buda felé.
A sematikus metszet erődfallal körülvett, zömök tornyú, tetőtlen templomot ábrázol. A jelenlegi Szent László-templom a negyedik templomépülete a városnak. A XIII. századtól rendszeresen megtaláljuk Szob nevét oklevelekben. 1268-ban Scymeynus fia Szob-i Geruasius átengedte itteni birtokrészét rokonainak. 1280-ban Vid comes, Péter nyitrai püspök testvére pereskedett a dömösi préposttal az Almás falu felé fekvő egy ekényi szobi föld miatt: “… in terra Sob iuxta Danubium versus villam Almas, terra abbatis de Zebegen vicinantis, seu conterminantis habebant …” Az Anjou királyokuralkodása alatt szintén több oklevél született, amelyben szerepel városunk, mint a Damásdi vár tartozéka, király birtokként. A Damásdi vadászkastély, majd vár valószínűleg I. Károly uralkodása alatt épülhetett fel – aki gyakran járt vadászni e vidékre – és 1523-ig volt királyi tulajdonban. 1339-1342 között legalább öt alkalommal tartózkodott Damásdon, ahol 10 oklevelet adott ki, amelyeken a keltezésben többnyire ” … in Damas …” szerepel. I. Lajos Szob, Helemba és Letkés conditionariusait kiemelte az ispánok és más bírák joghatósága alól. 1355-ben a három falu hajósainak vámmentességet biztosított a Dunán Pozsonytól Szalánkeménig. Ebben az időszakban nagy jövedelmet nyerhetett a község hajósai és kereskedői révén. Régebbi jogaira való hivatkozással az esztergomo káptalannak azonban sikerült őket 1467-ben vámfizetésre kötelezni. Szob vámhelyként is szerepet kapott. Erről 1371-ben írnak először, amikor a király a pozsonyi polgároknak itt vámmentességet adott. A szobi vámhely nyilvánvalóan a dunai és szárazföldi kereskedelem megvámolása céljából létesült, az esztergomi vámhely elkerülésének megakadályozására. 1352-ben I. Lajos király letelepíti a Pálos rendet Márianosztrán és Szűz Mária tiszteletére szentelt kolostort építtetett a magyar eredetű szerzetesrendnek. A király kedvelt tartózkodási helyét bőkezűen ellátta adományokkal. 1382-ben a király Szob faluban szedett vám jövedelmét egy kúriával együtt a nosztrai pálosoknak adta.
A vámjogot még ugyanebben az évben özvegye, Erzsébet királynő majd II. Ulászlóig valamennyi uralkodó megerősítette, a vám megfizetésével kapcsolatos vitákban mindig a pálosok javára döntöttek. 1453-ban Hunyadi János kormányzó Szobon egy szabad telket ajándékozott a pálosoknak az adó beszedésére. 1520-ban a király kötelezte Werbőczy Istvánt, hogy utólag fizesse meg a pálosoknak járó vámot, amelyet Pozsonyba utaztában elmulasztott. 1371-ben I. Lajos király a budai polgárokat megillető jogokat és kiváltságokat adott a szobiaknak. Ezekben az években szerepelnek először gazdaságtörténeti említések oklevelekben. Egy 1376-os oklevélben találkozunk a Szob és Damásd közötti Bélapatakán álló malom eladásával, amelyet a nosztrai pálosok vettek meg. 1405-ben a király utasította a damási várnagyot, hogy ne akadályozza meg a pálosok malmának kijavítását. A Damásdi-patakon több malom is működött a századok folyamán, így a középkori pontos helye ismeretlen. 1404-ben Szob-i Lőrinc özvegye, Erzsébet és társai lemondtak arról a szőlőről, amelyet Rigó Péter szobi hospes a nosztrai kolostorra hagyott. 1494-ben a Nógrád megyei Chwz faluban elkövetett hatalmaskodásban szerepelnek szobi lakosok is. 1507-ben a szobiak a Hékúterdeje tisztásainak kaszálása miatt pereskednek a marosiakkal. A kaszálási jogot végül nekik ítélték, egyúttal előírták, hogy a damási várnagy részére a szokásos fát házak és malmok építéséhez kötelesek beszolgáltatni. II. Lajos király 1522-ben a damási várat tartozékaival, Szobbal, Letkéssel, Tölgyessel és Helembával együtt előbb elzálogosította Désházy Istvánnak, majd 1523-ban – bonyolult csere- és zálogügyletek eredményeképpen – az esztergomi káptalan és Bakócz Tamás által épített Szűz Mária – kápolna kapta meg. A XIV-XV. századi oklevelekben feltűnő köznemesi famíliák között többször találkozhatunk egy Szoby nevezetű családdal, akiknek Hont vármegyében is voltak birtokai. Borovszky és Nagy Iván műveiben településünkről származtatják a családot, azonban az oklevelekből kiderül, hogy Somogy Szobról kapták nevüket. Az 1518-1523 közötti évek elejéről fennmaradt damasi urbárium szerint Szobon 51 telkes, házas jobbágy és 8 lakatlan ház volt. A budai szandzsák összeírásaiban először 1559-ben szerepel Szob 86 fővel. 1562-ben 81 főt, 1580-ban 102 főt, 1590-ben pedig 73 főt írtak össze. A törökkorban az esztergomi káptalan birtokainak székhelye Garamszentbenedeken volt és ott tartották az úriszéket is. Az innét származó iratok között olvashatjuk, hogy 1680. január 15-én megbüntetik kilenc falu bíráját – köztük Szob faluét is -, mert az elrendelt várépítési munkákra nem küldtek embereket. 1686-ban Lotharingiai Károly vezetésével hadjárat indult Buda visszafoglalására. Mivel azonban a seregek vezérlete miatt ellentét volt közte és Miksa Emánuel közt, a hadak két részben vonultak fel, a Duna jobb és bal partján páhuzamosan. 1686. június 14-én Miksa Emánuel megérkezett Szobra és tábort ütött. Az itteni táboráról készült az a metszet, amelyet Michael Wening rajzolt Hallart rajza után és a felsorakozó hadsereget mutatja be. Ez a metszet városunk első és legrégibb -bár sematikus – ábrázolása, amelyen a romos házak között körítőfalla ellátott, zömök tornyú templom látható, a Szent Miklós tiszteletére emelt középkori épület.