Meghívó közösségi tervezési műhelymunkára

Szob életében két tervezési munka zajlik jelenleg. Az egyik a város középtávú fejlesztési tervének elkészítése (Fenntartható Városfejlesztési Stratégia), míg a másik – ennek részeként is értelmezhetően – térségi kitekintéssel a helyi örökségre és turisztikai adottságokra alapozott akcióterv kidolgozása az alsó Ipoly-völgyre (DANUrB+).

Mindkét témában szeretnénk többféle lehetőséget biztosítani az aktív részvételre a helyi közösség számára:

Ezúton szeretnénk meghívni minden érdeklődőt az első műhelymunkára, amelynek:

Időpontja: 2021. november 11. csütörtök. 15 óra és 17: 30. Két időpontban kezdünk, hogy minél többek számára biztosítsunk lehetőséget a járványhelyzet miatti korlátozott létszám mellett is. Egy-egy workshop tervezett időtartama: maximum 2 óra.

Helyszíne: Szobi József Attila Művelődési Ház és Szabadidő Központ

Közösségi tervezési módszerekkel – mely reményeink szerint mindenkinek új tapasztalatot és pozitív közösségi élményt jelent majd – a következő kérdésekre keressük a választ: Szob térségi szerepe, problémák és fejlesztési lehetőségek. Helyi örökség, értékeink és a fenntartható turizmus lehetőségei.

Kérjük jelentkezési szándékát november 9-ig küldje meg a bedocsberna (kukac) gmail.com e-mail címre.

Várjuk szeretettel, számítunk véleményére, javaslataira!