Luczenbacher temetőkápolna
A temetőkápolnát a Luczenbacher család építtette, a család tagjainak sírkápolnájául a régi temetőben. A családalapító, a “halász” Luczenbacher János és felesége, Einczinger Terézia hamvait helyezték el az északi oldalon, a hátsó kriptában. A déli főhomlokzaton található bejárat a kápolnarészbe vezet, ahol a család tagjait ravatalozták fel, illetve miséket tartottak. A bejárat felett egy mozaikkép látható: Mária a kisdeddel. Felette kőfaragással az 1851-es évszám olvasható, valószínűleg az építkezés kezdetét jelenti, mivel a későbbi híradások 1852-t jelölik meg az építésnek. A korabeli metszetek a Vasárnapi Újságban és az István Bácsi naptárában még a kápolna első építési fázisát ábrázolják. A kápolna alatti sírkamrát, amelyben a család összes tagját eltemették, csak a század vége felé építették. A neogótikus stílusú kápolnát Gerster és Fesl pesti építészek terve után 1852-ben építették a szobi temetőbe.
Az Árpád utca és a Duna-part között fekszik a Luczenbacher család kastélya, amelynek történetében sok a fehér folt, kevés írásos dokumentum található róla. Az udvarán XIII. században épült Árpád-kori templom, amelyet a XVIII. század elején bontottak le. A kastély mai parkjának területén több lakóház épült ezután, valamint itt állt az első szobi iskolaépület, az “oskolaház”. A Luczenbacher család vagyoni gyarapodásának eredményeképpen lehetősége nyílt folyamatosan felvásárolni ezeket az épületeket és telkeket. Először egy kis házban laktak, amelyet folyamatosan bővítettek.
A mai utcafronton álló egyszerű földszintes épület eredetileg két külön ház volt, amelyek a XVIII. század végéről származnak. Ezek mögé, a terület közepére építettek egy földszintes kúria jellegű épületet a XIX. század második felében. Erről fennmaradt egy századvégi fénykép, tehát ismerjük a külső épületformát, amelynek átépítésére a XX. század elején került sor. 1904-1907 között készült el az új kastélyépület klasszicizáló és neobarokk stílusban. A kastély tervezője Alpár Ignác budapesti építész volt. Az Országos Műemléki Felügyelőség 1987-ben “városképi jelentőségű építmény”-nek nyilvánította. A kastélyt 1930-ban a csődbe jutott család eladta, amelyet a lazarista rend vásárolt meg és rendházként működtetett. 1950-ben a rendek megszüntetésekor felszámolták a papneveldét, majd államosították az épületet nevelőotthon céljára. A rendszerváltás után visszakapta a rend a kastélyt, ahol azóta a Szent László Gimnázium kollégiuma működik.
A Szobon felállított második legrégebbi szobor, Nepomuki Szent János szobra, a talapzatán az 1758-as évszám szerepel. A szobor elhelyezése minden korban fontos helyet jelentett, itt a Márianosztra felé menő út (ma Szent László u.- Tompa u.) mellé került, szembe a Dunához vezető úttal, ahol régen a szobi rév működött. A mészkőből készült szobrot eredetileg színesre festették, napjainkra azonban erősen megkopott már az időjárás viszontagságainak következtében. Történetéről a legelső írott adat az 1813-as Canonica Visitationban szerepel: a kőből való Nepomuki Szent János szobrot, amely “érintetlen és sértetlen” Huszák János szobi lakos állíttatta 1758-ban. A szobrot 1914-ben újították fel.
A településekről kivezető főutakon rendszeresen helyeztek el kereszteket, lehetőséget adva az utazóknak ájtatosság végzésére. Sokszor jelölték meg keresztekkel a települések környékének egy-egy magaslatát is, a kálváriai események színhelyére utalva. Szobon a kálvária előzménye lehetett a felállított kőkereszt a mai kálvária helyén, ahol akkor még a faluból a Zebegény felé vezető út vezettet. Bizonyítja ezt egy metszet Ligeti Antal rajza, amely az 1860-as években készült, és a Vasárnapi Újságban jelent meg. Ezen a helyen építtette fel Luczenbacher Pál a felesége és önmaga hamvait befogadó kálvária-kápolnát és a hozzá vezető stációkat az 1880-as évek elején.Ennek bizonyítéka, hogy a kálvária középső keresztjén 1881-es évszám olvasható. A Szobról készült kataszteri felmérés 1885-ben fejeződött be és a Polgármesteri Hivatalban megtalálható eredeti térképen már szerepel a kálvária-stációk sora és a dombtetőn álló kereszt. A kápolna épületén az 1890-es évszám olvasható és az épületben található táblákon is ez az évszám szerepel. Mindezek alapján feltételezhető, hogy a kálvária Szobon két időszakban épült. A stációk és a keresztek már 1881-ben álltak, de a kápolna 1890-re készült el. A kápolna tervezője és építője Czigler Győző egyetemi tanár, aki a Luczenbacher családdal rendszeres munkakapcsolatban állt. Czigler Győző tervezte a Luczenbacher Pál által alapított és építtetett Lujza leányiskolát is, amelyet 1855-ben avattak fel. Luczenbacher Pállal a kapcsolata Budapesten alakult ki, több közös munkában vett részt mint felügyelő. A budapesti Kereskedelmi Akadémia egyik alapítójaként megbízta a vezérlő-bizottság az akadémia új épületének a munkálatait irányító építési albizottság vezetőjének, tőle az építkezésre a megbízást Czigler kapta. Az építkezésekhez a Luczenbacher családtól rendelte mindig a szükséges épületfát, hiszen többek között ezzel is nagyban foglalkoztak. Tehát a kapcsolatuk nem véletlenszerű volt, s ennek eredményeképpen kapott Czigler Győző megbízást a leányiskola és a kálvária megtervezésére és megépítésére. Annál is inkább, mivel szinte egyidőben, az 1880-1890 közötti évtizedben készült el mindkettő.
Szobon a kálvária stációsora 9 építménnyel készült a hozzájuk csatlakozó kápolnával a domb tetején, amelynek oldalain helyezték el a további 5 képet. A stációk a város felett uralkodó magaslatra vezetnek és az út bal oldalán állnak, egymástól általában 12-13 méterre. Az elöl nyitott téglaépítmények a felfelé vezető útra merőlegesen állnak, így a keresztutat végzőknek egy negyed fordulatot kell tenniük, hogy előttük megállhassanak, s újabb negyed fordulattal mehetnek tovább. A szobi kálvárián öntöttvasból készült táblaképek találhatók, a domborműveket Luczenbacher Pál készíttette, a gyártási helyről jelenleg nincs semmi adatunk. Az öntvényeken látható képek alakjai a kálváriák szokásos előírása szerint nyugati irányba néznek, így a képsor szereplői lefelé, a felfelé vezető útiránnyal szemben, visszafelé néznek. A kálvária-kápolna a stációsor végén, a domb szélén épült fel, a Duna-part felett. Az épület Duna-parttal szembeni részének közepén található a kiemelt kápolnabejárat. A félköríves előrész két oldalán indulnak a hozzá simuló lépcsőkarok a tetőre, amelynek hátsó részénél állnak a keresztek. A kör alakú kápolnában belső köroszlopsor található, amely a tetőt tartja. A bejárattal szemben van a kápolna oltára, amelyet Jézus Szent Szíve tiszteletére szenteltek fel. Eredetileg az oltáron egy életnagyságú, Krisztust ábrázoló festmény állt, de vandál kezek tönkretették az 1970-es évek közepén. A helyreállításkor egy fából készült Jézus szobor került az oltár mögé, amelyet a renoválást végeztető Győri Mihály plébános készíttetett. A díszített faragású, asztal alakú oltár Kliment Károly, volt lazarista laikus testvér munkája. A terem közepén feküdt Luczenbacher Pál és felesége márvány sírköve, amelyet szintén összetörtek a “kincskeresők”. Ma egy betonból öntött lap zárja le az építtető sírkamráját. Az építkezés emlékére két táblát is elhelyeztek a kápolna falán. Ezek az oltár két oldalán találhatók meg: a bal oldali latin nyelven, a jobb oldali magyar nyelven tartalmazza a felszentelés emlékét.
A kápolna bejáratának két oldaláról szimmetrikusan indulnak a tetőre vezető lépcsősorok. Mindkét oldalon 5-5 teraszos lépcső, majd 25-25 lépcsőfok, összesen 30 süttői mészkőből faragott lépcső vezet fel a tetőre. A kör alakú kápolna tetejének domborulatából emelkedik ki a szintén kör alakú üvegtető. A bejárati rész felett kis oromzaton kőkereszt található. Majd a kápolnához csatlakozó remetelak, szolgálati lakás teteje emelkedik ki, s ezen állnak a keresztek: Jézus és a két lator. A középső kereszt magasabb a szélsőknél, mintegy fél méterrel. A három szobrot ónból öntötték, két domborműrészből illesztették össze, s erősítették fel a keresztekre. A középső keresztbe az 1950-es években belecsapott a villám, s javítani kellett. A kápolnát létrehozó, illetve alapító Luczenbacher Pál arra törekedett, hogy a kiválasztott hely minél szebb legyen, s ez sikerült is neki. A település déli bejáratánál, a falu felett fekvő löszdomb tetejére épült stációsor és kápolna, gyönyörű kilátással a Dunakanyarra, ideális hely az elmélkedésre. Az esztergomi Szamár-hegytől és a Hideglelős-kereszttől kezdve a dömösi hegyekig belátható a Duna gyönyörű völgye. A Szamár-hegy Esztergomhoz tartozik. A Búbánatvölgy nyugati oldalán van, míg a Hideglelős-kereszt a keletin.
A templom történetének kezdeteiről már szóltunk a település történetén belül. A török idők előtti egyházi állapotot számba vevő Pázmány-féle, 1629-es összeírás a Váci Egyházmegye területén fekvő “Zob”-ot az esztergomi érsek fennhatósága aká tartozó exempt plábániák közé sorolja. a XVIII. századi feljegyzések szerint a szobi templom megsérült, de rendbehozták. Az 1779-es Batthyány-féle Canonica Visitatio már az új szobi templomról számolt be, amelyet 1775-1778 között építettek, barokk stílusban. Az épület egyhajós, homlokzat előtti tornyos, keletelt templom. Egységes terv szerint épült és úgy maradt meg a mai napig. Nyugati homlokzatának hármas tagolását magas, emeletes tornya kihangsúlyozza. A templom félköríves főbejárata a homlokzat közepén van. Erőteljes párkányvonalak találhatók az emeletek között, s fent órapárkány. A tornyon bádoglemezzel fedett hagymasisak látható. A szentély mind északi, mind pedig déli oldalán egyformán kiképzett, ablakkal és bejárattal ellátott helység van: bal oldalon a sekrestye, jobb oldalon az oratórium. Az épületet magas lábazat veszi körül. Tetején az egész templomtestet befedő nyeregtető van. A szobi templom főoltárának alkotóművésze Dunaiszky Lőrinc, a kor neves faszobrásza volt. 1784-ben született a Zólyom megyei Libetbányán. Elvégezte az akadémiát, ahol Heinrich Füger, a kor legjelentősebb festője tanította rajzra, Exner pedig építészeti rajzolásra. Tehetséges tanítványnak bizonyult, akinek nagy jövőt jósoltak tanárai.