Szerző: Zombori Gábor

Szobi kálvária

A szobi kálváriaA településekről kivezető főutakon rendszeresen helyeztek el kereszteket, lehetőséget adva az utazóknak ájtatosság végzésére. Sokszor jelölték meg keresztekkel a települések környékének egy-egy magaslatát is, a kálváriai események színhelyére utalva. Szobon a kálvária előzménye lehetett a felállított kőkereszt a mai kálvária helyén, ahol akkor még a faluból a Zebegény felé vezető út vezettet. Bizonyítja ezt egy metszet Ligeti Antal rajza, amely az 1860-as években készült, és a Vasárnapi Újságban jelent meg. Ezen a helyen építtette fel Luczenbacher Pál a felesége és önmaga hamvait befogadó kálvária-kápolnát és a hozzá vezető stációkat az 1880-as évek elején.Ennek bizonyítéka, hogy a kálvária középső keresztjén 1881-es évszám olvasható. A Szobról készült kataszteri felmérés 1885-ben fejeződött be és a Polgármesteri Hivatalban megtalálható eredeti térképen már szerepel a kálvária-stációk sora és a dombtetőn álló kereszt. A kápolna épületén az 1890-es évszám olvasható és az épületben található táblákon is ez az évszám szerepel. Mindezek alapján feltételezhető, hogy a kálvária Szobon két időszakban épült. A stációk és a keresztek már 1881-ben álltak, de a kápolna 1890-re készült el. A kápolna tervezője és építője Czigler Győző egyetemi tanár, aki a Luczenbacher családdal rendszeres munkakapcsolatban állt. Czigler Győző tervezte a Luczenbacher Pál által alapított és építtetett Lujza leányiskolát is, amelyet 1855-ben avattak fel. Luczenbacher Pállal a kapcsolata Budapesten alakult ki, több közös munkában vett részt mint felügyelő. A budapesti Kereskedelmi Akadémia egyik alapítójaként megbízta a vezérlő-bizottság az akadémia új épületének a munkálatait irányító építési albizottság vezetőjének, tőle az építkezésre a megbízást Czigler kapta. Az építkezésekhez a Luczenbacher családtól rendelte mindig a szükséges épületfát, hiszen többek között ezzel is nagyban foglalkoztak. Tehát a kapcsolatuk nem véletlenszerű volt, s ennek eredményeképpen kapott Czigler Győző megbízást a leányiskola és a kálvária megtervezésére és megépítésére. Annál is inkább, mivel szinte egyidőben, az 1880-1890 közötti évtizedben készült el mindkettő.

A kápolnához csatlakozó remetelak, szolgálati lakás tetején álló keresztek: Jézus és a két latorSzobon a kálvária stációsora 9 építménnyel készült a hozzájuk csatlakozó kápolnával a domb tetején, amelynek oldalain helyezték el a további 5 képet. A stációk a város felett uralkodó magaslatra vezetnek és az út bal oldalán állnak, egymástól általában 12-13 méterre. Az elöl nyitott téglaépítmények a felfelé vezető útra merőlegesen állnak, így a keresztutat végzőknek egy negyed fordulatot kell tenniük, hogy előttük megállhassanak, s újabb negyed fordulattal mehetnek tovább. A szobi kálvárián öntöttvasból készült táblaképek találhatók, a domborműveket Luczenbacher Pál készíttette, a gyártási helyről jelenleg nincs semmi adatunk. Az öntvényeken látható képek alakjai a kálváriák szokásos előírása szerint nyugati irányba néznek, így a képsor szereplői lefelé, a felfelé vezető útiránnyal szemben, visszafelé néznek. A kálvária-kápolna a stációsor végén, a domb szélén épült fel, a Duna-part felett. Az épület Duna-parttal szembeni részének közepén található a kiemelt kápolnabejárat. A félköríves előrész két oldalán indulnak a hozzá simuló lépcsőkarok a tetőre, amelynek hátsó részénél állnak a keresztek. A kör alakú kápolnában belső köroszlopsor található, amely a tetőt tartja. A bejárattal szemben van a kápolna oltára, amelyet Jézus Szent Szíve tiszteletére szenteltek fel. Eredetileg az oltáron egy életnagyságú, Krisztust ábrázoló festmény állt, de vandál kezek tönkretették az 1970-es évek közepén. A helyreállításkor egy fából készült Jézus szobor került az oltár mögé, amelyet a renoválást végeztető Győri Mihály plébános készíttetett. A díszített faragású, asztal alakú oltár Kliment Károly, volt lazarista laikus testvér munkája. A terem közepén feküdt Luczenbacher Pál és felesége márvány sírköve, amelyet szintén összetörtek a “kincskeresők”. Ma egy betonból öntött lap zárja le az építtető sírkamráját. Az építkezés emlékére két táblát is elhelyeztek a kápolna falán. Ezek az oltár két oldalán találhatók meg: a bal oldali latin nyelven, a jobb oldali magyar nyelven tartalmazza a felszentelés emlékét.

.StációkA kápolna bejáratának két oldaláról szimmetrikusan indulnak a tetőre vezető lépcsősorok. Mindkét oldalon 5-5 teraszos lépcső, majd 25-25 lépcsőfok, összesen 30 süttői mészkőből faragott lépcső vezet fel a tetőre. A kör alakú kápolna tetejének domborulatából emelkedik ki a szintén kör alakú üvegtető.  A bejárati rész felett kis oromzaton kőkereszt található. Majd a kápolnához csatlakozó remetelak, szolgálati lakás teteje emelkedik ki, s ezen állnak a keresztek: Jézus és a két lator. A középső kereszt magasabb a szélsőknél, mintegy fél méterrel. A három szobrot ónból öntötték, két domborműrészből illesztették össze, s erősítették fel a keresztekre. A középső keresztbe az 1950-es években belecsapott a villám, s javítani kellett. A kápolnát létrehozó, illetve alapító Luczenbacher Pál arra törekedett, hogy a kiválasztott hely minél szebb legyen, s ez sikerült is neki. A település déli bejáratánál, a falu felett fekvő löszdomb tetejére épült stációsor és kápolna, gyönyörű kilátással a Dunakanyarra, ideális hely az elmélkedésre. Az esztergomi Szamár-hegytől és a Hideglelős-kereszttől kezdve a dömösi hegyekig belátható a Duna gyönyörű völgye. A Szamár-hegy Esztergomhoz tartozik. A Búbánatvölgy nyugati oldalán van, míg a Hideglelős-kereszt a keletin.

Szent László templom

A templom történetének kezdeteiről már szóltunk a település történetén belül. A török idők előtti egyházi állapotot számba vevő Pázmány-féle, 1629-es összeírás a Váci Egyházmegye területén fekvő “Zob”-ot az esztergomi érsek fennhatósága aká tartozó exempt plábániák közé sorolja. a XVIII. századi feljegyzések szerint a szobi templom megsérült, de rendbehozták. Az 1779-es Batthyány-féle Canonica Visitatio már az új szobi templomról számolt be, amelyet 1775-1778 között építettek, barokk stílusban. Az épület egyhajós, homlokzat előtti tornyos, keletelt templom. Egységes terv szerint épült és úgy maradt meg a mai napig. Nyugati homlokzatának hármas tagolását magas, emeletes tornya kihangsúlyozza. A templom félköríves főbejárata a homlokzat közepén van. Erőteljes párkányvonalak találhatók az emeletek között, s fent órapárkány. A tornyon bádoglemezzel fedett hagymasisak látható. A szentély mind északi, mind pedig déli oldalán egyformán kiképzett, ablakkal és bejárattal ellátott helység van: bal oldalon a sekrestye, jobb oldalon az oratórium. Az épületet magas lábazat veszi körül. Tetején az egész templomtestet befedő nyeregtető van. A szobi templom főoltárának alkotóművésze Dunaiszky Lőrinc, a kor neves faszobrásza volt. 1784-ben született a Zólyom megyei Libetbányán. Elvégezte az akadémiát, ahol Heinrich Füger, a kor legjelentősebb festője tanította rajzra, Exner pedig építészeti rajzolásra. Tehetséges tanítványnak bizonyult, akinek nagy jövőt jósoltak tanárai.

A mai főoltár elkészítésére 1816-ban kapott megbízást az Esztergomi Főkáptalantól. A megrendelő kívánsága szerint Szent István és Szent Imre az oltár két fő alakja, két oldalt térdelő angyalszobrok és a Religio ülő szobra a díszítés. A szobrok fából készültek, a két főalak a hazai klasszicista szobrászat első történelmi tárgyú szoborpárja. Az oltárt 1818-ban állították fel a szobi templomban. A templom védőszentjét ábrázoló oltárképet, a sziklából vizet fakasztó Szent Lászlót, Fráter Risardi alkotta. 1927-ben azonban új oltárképet készíttetett a kegyúr, Szent László képét ezúttal Lohr Ferenc festette meg. A templom orgonájának története nem teljesen tisztázott, sok homályos adat van még. Az 1754-es Canonica Visitatióban olvasható: ” A szobi templomnak kórusa van orgonával, 6 változattal (regiszter, hangszín, sípsor).” ennek az orgonának a szekrényén olvasható egy név, Klein Vilmosé. Talán családtagja, rokona lehetett Klein Károly egri orgonaépítő mesternek. Ezt az orgonát helyezték át az új templomba, amely azonban nem volt elegendő hangerejű a nagyobb templom számára. Az orgona áthelyezése akkor 15 aranyforintba került. 1794-ben új orgona építését határozták el, amelyet a rajeci Pazsiczky András vagy János készített. Az akkori költség 600 forint volt, ami tekintélyes summát jelentett a XVIII. század végén.

Az orgona az elmúlt két évszázadban többször szorult javításra, a nagy felújítása 1856-ban történt, majd a váci Novoth Lajos végzett renoválást 1955-ben, utoljára 1984-ben újították fel. A templom szószéke jóval előbb készült el, mint a főoltár. Anyaga sárgára festett fa, kosarán domborműves faragás. A templom toronyóráját 1898-ban gyártották Bécsben, Emil Schauer gyárában. Kezdetben súlyműködtetésű volt, amelyet a közelmúltban elektromos működtetésre alakítottak át. Bár az óraszerkezet közel száz éves, a mai napig megtartotta pontosságát. A templomnak négy harangja van, amelyek közül a lélekharang a legrégebbi, még a régi Árpád kori templomból származik. A két nagyharang közül az egyik a Szent László-harang, a másik a Boldogasszony-harang. Mindkettőt 1958-ban öntették újra a szobi hívek, mert a háború folyamán a nyilasok összetörve el akarták vinni, hogy beolvasszák fegyvernek. Ám a vasúton dolgozók az állomás raktárában elrejtették és nem engedték elszállítani a darabokat, s újból öntötték őket. A templom védőszentjének ünnepére szentelték fel és helyezték el a toronyban.

A település története

Szob város rövid történeti áttekintése: A település története, közösségek helye visszanyúlik az őskorra, mivel minden történelmi korszakból találtak régészeti leleteket. A településről származó legrégebbi lelet kora 30-35.000 évre tehető. A régészek feltárásai a neolit, bronzkor és korai vaskorból származó tárgyi emlékeket találtak, ami bizonyítja a település emberek lakta korai létét. 1280-ban íródott Árpád-kori oklevélben szerepel a város maihoz hasonló /SOB/ neve. Nevének eredete nem teljesen tisztázott, csak abban van egyetértés, hogy valamilyen szláv személynévből keletkezett / Zoob, Zwb, Zob, Zub, Zoby, Szob, Szobb, majd ismét Szob /Az 1200-as években a település királyi birtok volt, és a damásdi várhoz tartozott. Az Árpád-ház kihalása után a település sokszor cserélt gazdát, hol királyi, hol pedig egyházi vagy nemesi birtok volt. A gyakori tulajdonosváltás és főként a törökök pusztításai miatt a település el is néptelenedett, ezért 1688-ban katolikus szlovákokat telepített be az esztergomi káptalan, amire 1720-ban újból sor került. A település felvirágzása a XIX. sz. második felétől datálható, amiben óriási szerepe volt a Luczenbacher családnak. Nagy hangsúlyt fektettek az iparosításra, több üzemet létesítettek, és működtettek. Az Ő nevükhöz fűződik az 1872-ben alapított új népiskola, mely később fiúiskola lett, majd az 1885-ben a Páli Szent Vincéről elnevezett Leánynevelő Intézet is.

Szob dinamikus ipari és mezőgazdasági fejlődését nagymértékben előmozdította a vasút 1850 évi kiépítése. A vasúttal összefüggésben említést érdemel, hogy 1883-1885 között Szobon volt állomásfőnök Kodály Frigyes, Kodály Zoltán édesapja is.

A város közigazgatási helyzete sokszor változott. Az államalapítástól a történeti Hont vármegyéhez tartozott közel ezer évig, majd rövid ideig Nógrád megyéhez, és 1949 óta Pest megye része. Községként, mezővárosként, járási székhelyként, kiemelt szerepű nagyközségként végezte az államigazgatási feladatokat. 2000. július 1-jén szerezte meg a városi címet, mely nagy előrelépést jelent a település életében.

A címer története:

Anjou háromszög pajzs alakban, heraldikai zöld alapon ezüst színű lovas dárdájával a sziklából vizet fakaszt. A lovas Szent László glóriával ábrázolt alakban, aki szomjazó seregének fakasztja a vizet. Szob város az Ipoly és a Duna folyó mellett, a Börzsöny hegység lábánál, a magyar-szlovák határon, Budapesttől mintegy 60 km-re északkeletre a 12 főközlekedési út mellett elterülő, közel 3000 fős kisváros.

 

Már a földtani viszonyok vizsgálatánál sok érdekes adatot találunk Szobot illetően. Az alsó miocén korszak végén az andezitvulkánok tevékenységének eredményeképpen jött létre többek között, a szobi Csák-hegy (régi nevén: Ság-hegy), ahol jó minőségű kőanyagot bányásznak közel kétszáz éve. A középső miocén idején a Börzsöny körül hullámzó tenger gazdag élővilágának megkövesült maradványait is megtaláljuk a település területén. Híres kövületlelőhelyek Szob mellett még Letkés, Kemence és a honti szakadék. A szobi fauna már a XIX. században az európai érdeklődés közponjában állt, mivel számos addig még ismeretlen fajt fedeztek itt fel. Az előbb említett területről 282 csiga- és 86 kagylófajról számol be a szakirodalom, s ebből Szobon 267 féle csiga, illetve 78 féle kagyló található. A Damásdi-patak oldalából és a Kerek-hegy dél-nyugati lejtőjén talált darabokból egypár nevében viseli a lelőhelyét is, mint pl. az Odontostomia szobensis s. sp., Taurasia szobensis n sp. stb. A legrégebbi lelet az Öregfalu dűlőben talált babérlevél alakú kőeszköz, amelynek formája, kiképzése tökéletesen megfelel a fejlett szeletien kultúrának, s kora 30-35000 évre tehető. A gravetti kultúra népe időszámításunk előtt 25000 évvel megszállta végig a Dunakanyar területét, s számtalan leletet hagyott hátra. Szobon az Ipoly-parti alacsony löszvonulatban találták meg a táborukat, ahol érdekes tárgyak kerültek napvilágra, többek között mammutcsontból faragott eszközök, amelyeket valószínűleg ásóként használtak. Európa hírű lelet az a három halom csiga és kagyló -összesen 339 db- amelyet szállításra gyűjtöttek össze. A legtöbb közülük a hosszúkás-hegyes Turritella faj. A szobi táborban ékszergyűjtés folyt, mégpedig kereskedelmi céllal. A kagylókat és csigákat az Ausztria területén található Kamegg és Aggsbach ősemberi településekre szállították, ahol az ékszerkészítés folyt. A rézkorból és a bronzkorból szintén számos lelőhellyel rendelkezik a város, amely leletanyagok megtalálhatók a Börzsöny Múzeum kiállításán.

A korai vaskorból az Öregfaluban egy telepet találtak, valamint szórványos leleteket a Hideg rét területén. A szkítáknak telephelye, temetője egyaránt megtalálható volt területünkön. A legnagyobb népességcsoportban a kelták telepedtek le Szob területén az időszámítás előtt. Az Ipoly-parton a volt kőzúzónál 1910-11-ben találtak meg egy több mint száz síros kelta temetőt, ahol urnasíros és tetemsíros temetkezés is megtalálható volt. Ezen sírok egyikéből került elő egy kis bronz ivóedény, kantharosz, amely a negyedik században készülhetett, görög műhelyben és a rablóhadjáratok zsákmányából származhatott. Magyarország területén csak néhány ilyen tárgy került napvilágra, s a szobi tárgylelet a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításán látható. Az időszámításunk kezdetén a Dunakanyar területe a Római Birodalomhoz tartozott, a Duna jobb partján katonai táborok és erődök sora állt, a limes, amely Pannónia területét védte az ellenségtől.

Különösen sűrű erődrendszer volt Visegrád és Esztergom között, ahol a harcias germán eredetű quádok éltek és gyakran intéztek támadásokat, rablóhadjáratokat a római települések ellen. Ezen kiemelten fontos területen a Duna másik oldalára is építettek erődöket, úgynevezett ellenerődöket, amelyek a határok sérthetetlenségét voltak hivatottak védeni, valamint biztosították a folyami átkelőhelyek védelmét és az ellenséges törzsek szemmeltartását szolgálták. A bal parton két ilyen ellenerődről, hídfőállásról tudunk a mai régészeti leletek ismeretében, az egyik Verőcén, a másik pedig Szobon állt, közel az Ipoly torkolatához, mindkettő közvetlenül a Duna partján. A szobi hídfőállás sajnos ma már nem látható, mivel a kőszállító kisvasút építésekor részben felrobbantották, részben feltöltötték. Az itt talált téglabélyegek alapján építését II. Constantinus uralkodása idejére keltezik, majd I. Valentinianus idején javították az építményeket. A IV. században meginduló népvándorlási korszakból a vizigótok V. századi temetőjét tárták fel a kálvárián. A Duna menti átkelőhelyek környékén sok helyütt találták meg az avar nép nyomait, Szobon a homokdűlőben tártak fel egy több mint száz síros késő avar temetőt. A temető népe biztosan megélte a magyarok megérkezését is. A honfoglaló magyarok megérkezéséről a krónikák mellett a régészeti leletek alapján követhető a letelepedés, a Börzsöny területének elfoglalása. A Szobon, Letkésen és Ipolytölgyesen talált temetőik mind X-XI. századiak, tehát a temetők leletanyaga azt bizonyítja, hogy ebben az időszakban már biztosan laktak itt magyarok. Anonymus gesztájában a honfoglaló magyarok egy csoportja a Galga mentén ereszkedett le a Dunához és az Ipoly torkolatánál ütött tábort, majd az Ipolyon átkelve folytatták tovább útjukat. A Gesta Hungarorumban olvashatjuk: “… a nógrádi részeken haladva a Galga vizéhez értek. Innen pedig folytatva útjukat a Duna partján mentek, majd a Verőce vizén átkelve tábort ütöttek az Ipoly folyó mellett.” , majd folytatja ” egész seregük átkelt az Ipoly folyón a Duna mellett. Másnap a Garam folyón mentek át, és a Várad nevű földvár mellett elterülő mezőn ütöttek tábort.” IV. László király krónikása, Kézai Simon 1283 táján készítette a Gestra Hungaroum című történeti művét, amelyben a következőket írja a honfoglalásról Szobot illetően: “…fölemelt zászlókkal, feleségeikkel, gyermekeikkel és barmaikkal, átkeltek a Dunán Pestnél és a szobi réven, ahol megvívtak egy várat a Duna közelében, melyben Szvatopluk katonái gyúltek össze…” Csak ennyi írott forrásunk van a honfoglalás eseményeiről Szob területén, de leletekben jóval gazdagabb a vidék.

A luczenbacher kastély homlokzata az átépítés előtt 1880 körülHorváth Adolf János nagymarosi tanár az 1920-30-as években a Nemzeti Múzeum megbízásából rendszeresen folytatott régészeti ásatásokat. Több lelőhelyet fedezett fel és tárt fel a település határában, Bőszobon, Kiserdőn, Vendelinen, az Ipoly parton és Kolibában. Ezek egy részén 1960-70 között Bakay Kornél régész végzett hitelesítő ásatásokat és publikálta a leletanyagot. Mint az ásatások alapján kiderült, az egyik legjelentősebb temető a kiserdei dombi volt. “A X. század első harmadában az Ipoly déli völgyében megtelepedett népcsoportok közül a fontos dunai átkelőt őrző szobi telepek a legrégebbiek és fokozatosan terjeszkedtek észak felé.”  Ugyancsak Bakay közölte könyvében, hogy a kiserdei temető népessége túlnyomórészt a magyarság embertani vonásait viselte magán.

A sírokban talált fegyverek számát nézve megállapítható, hogy az Ipoly-völgyet illetően a legerősebb fegyveres magyar csoport Szob területén élt. Még egy terület van, amely fontos szerepet játszhatott Szob történetében, ez pedig a Bőszobi-patak völgye. A völgyben a Zebegényből Márianosztrára vezető út mellett mindkét oldalon találtak egy-egy kis román kori templomot. Horváth A. János a patak jobb partján 1934-ben tárta fel a XII-XIII. században épült templomot, amely mellett kisméretű lakótorony állt. A völgy keleti oldalán szintén előkerült egy templom, körülötte temetővel, amely valószínűleg a XI. században épülhetett és a XIII. században pusztult el. Bár több korabeli temetőt találtak a város területén, amelyek több kisebb településhez tartoztak, a mai településközpont helyén szintén megtalálhatóak azok a régészeti leletek, amelyek azt tanúsítják, hogy itt is kezdettől fogva élt egy faluközösség. Ezt bizonyítja, hogy a XIII. századtól állt egy románkori templom a mai város közepén, amely fennmaradt  a XVIII. századig, az új templom megépítéséig.

Szobi képeslaprészlet a századfordulórólAz István király által létrehozott vármegyeszerkezetben a település Hont vármegyéhez került, amelyet Hont német lovagról neveztek el, aki Gizella királyné kíséretében érkezett hazánkba. Mint a király bizalmi embere, megkapta adományul a területet, amely az esztergomi királyi központ védelmét is szolgálta. Ez a megye a Dunakanyartól, Szobtól és Nagymarostól északon Selmecbányáig terjedt és több mint 900 évig állt fenn. A trianoni békekötés után szűnt meg Hont vármegye. Alsó, déli része Pest megyéhez kapcsolódott ( az egykori szobi járás területe), a nagyobbik része pedig Csehszlovákiához, illetve napjainkban Szlovákiához. Az egyházmegyék kialakításakor vidékünk az Esztergomi Egyházmegyébe került, annak is a Honti Főesperességéhez. Ennek létrejötte a XII. század elejére tehető. István király második törvénykönyvében olvashatunk a templomalapításokról. Szob területén a honfoglalás óta eltelt időben három Árpád-kori templom maradványairól tudunk, kettő elpusztult a XIII. században, valószínűleg a tatárjárás idején. A harmadik a jelenlegi Luczenbacher kastély helyén állt a lebontásig. Egyetlen ábrázolása 1686-ban készült, ez Michael Wening metszete, amelyet Miksa Emánuel csapatainak táboráról készített Szobon, útban Buda felé.

A sematikus metszet erődfallal körülvett, zömök tornyú, tetőtlen templomot ábrázol. A jelenlegi Szent László-templom a negyedik templomépülete a városnak. A XIII. századtól rendszeresen megtaláljuk Szob nevét oklevelekben. 1268-ban Scymeynus fia Szob-i Geruasius átengedte itteni birtokrészét rokonainak. 1280-ban Vid comes, Péter nyitrai püspök testvére pereskedett a dömösi préposttal az Almás falu felé fekvő egy ekényi szobi föld miatt: “… in terra Sob iuxta Danubium versus villam Almas, terra abbatis de Zebegen vicinantis, seu conterminantis habebant …” Az Anjou királyokuralkodása alatt szintén több oklevél született, amelyben szerepel városunk, mint a Damásdi vár tartozéka, király birtokként. A Damásdi vadászkastély, majd vár valószínűleg I. Károly uralkodása alatt épülhetett fel – aki gyakran járt vadászni e vidékre – és 1523-ig volt királyi tulajdonban. 1339-1342 között legalább öt alkalommal tartózkodott Damásdon, ahol 10 oklevelet adott ki, amelyeken a keltezésben többnyire ” … in Damas …” szerepel. I. Lajos  Szob, Helemba és Letkés conditionariusait kiemelte az ispánok és más bírák joghatósága alól. 1355-ben a három falu hajósainak vámmentességet biztosított a Dunán Pozsonytól Szalánkeménig. Ebben az időszakban nagy jövedelmet nyerhetett a község hajósai és kereskedői révén. Régebbi jogaira való hivatkozással az esztergomo káptalannak azonban sikerült őket 1467-ben vámfizetésre kötelezni. Szob vámhelyként is szerepet kapott. Erről 1371-ben írnak először, amikor a király a pozsonyi polgároknak itt vámmentességet adott. A szobi vámhely nyilvánvalóan a dunai és szárazföldi kereskedelem megvámolása céljából létesült, az esztergomi vámhely elkerülésének megakadályozására. 1352-ben I. Lajos király letelepíti a Pálos rendet Márianosztrán és Szűz Mária tiszteletére szentelt kolostort építtetett a magyar eredetű szerzetesrendnek. A király kedvelt tartózkodási helyét bőkezűen ellátta adományokkal. 1382-ben a király Szob faluban szedett vám jövedelmét egy kúriával együtt a nosztrai pálosoknak adta.

Szobi halászok a XIX. század első felébenA vámjogot még ugyanebben az évben özvegye, Erzsébet királynő majd II. Ulászlóig valamennyi uralkodó megerősítette, a vám megfizetésével kapcsolatos vitákban mindig a pálosok javára döntöttek. 1453-ban Hunyadi János kormányzó Szobon egy szabad telket ajándékozott a pálosoknak az adó beszedésére. 1520-ban a király kötelezte Werbőczy Istvánt, hogy utólag fizesse meg a pálosoknak járó vámot, amelyet Pozsonyba utaztában elmulasztott. 1371-ben I. Lajos király a budai polgárokat megillető jogokat és kiváltságokat adott a szobiaknak. Ezekben az években szerepelnek először gazdaságtörténeti említések oklevelekben. Egy 1376-os oklevélben találkozunk a Szob és Damásd közötti Bélapatakán álló malom eladásával, amelyet a nosztrai pálosok vettek meg. 1405-ben a király utasította a damási várnagyot, hogy ne akadályozza meg a pálosok malmának kijavítását. A Damásdi-patakon több malom is működött a századok folyamán, így a középkori pontos helye ismeretlen. 1404-ben Szob-i Lőrinc özvegye, Erzsébet és társai lemondtak arról a szőlőről, amelyet Rigó Péter szobi hospes a nosztrai kolostorra hagyott. 1494-ben a Nógrád megyei Chwz faluban elkövetett hatalmaskodásban szerepelnek szobi lakosok is. 1507-ben a szobiak a Hékúterdeje tisztásainak kaszálása miatt pereskednek a marosiakkal. A kaszálási jogot végül nekik ítélték, egyúttal előírták, hogy a damási várnagy részére a szokásos fát házak és malmok építéséhez kötelesek beszolgáltatni. II. Lajos király 1522-ben a damási várat tartozékaival, Szobbal, Letkéssel, Tölgyessel és Helembával együtt előbb elzálogosította Désházy Istvánnak, majd 1523-ban – bonyolult csere- és zálogügyletek eredményeképpen – az esztergomi káptalan és Bakócz Tamás által épített Szűz Mária – kápolna kapta meg. A XIV-XV. századi oklevelekben feltűnő köznemesi famíliák között többször találkozhatunk egy Szoby nevezetű családdal, akiknek Hont vármegyében is voltak birtokai. Borovszky és Nagy Iván műveiben településünkről származtatják a családot, azonban az oklevelekből kiderül, hogy Somogy Szobról kapták nevüket. Az 1518-1523 közötti évek elejéről fennmaradt damasi urbárium szerint Szobon 51 telkes, házas jobbágy és 8 lakatlan ház volt. A budai szandzsák összeírásaiban először 1559-ben szerepel Szob 86 fővel. 1562-ben 81 főt, 1580-ban 102 főt, 1590-ben pedig 73 főt írtak össze. A törökkorban az esztergomi káptalan birtokainak székhelye Garamszentbenedeken volt és ott tartották az úriszéket is. Az innét származó iratok között olvashatjuk, hogy 1680. január 15-én megbüntetik kilenc falu bíráját – köztük Szob faluét is -, mert az elrendelt várépítési munkákra nem küldtek embereket. 1686-ban Lotharingiai Károly vezetésével hadjárat indult Buda visszafoglalására. Mivel azonban a seregek vezérlete miatt ellentét volt közte és Miksa Emánuel közt, a hadak két részben vonultak fel, a Duna jobb és bal partján páhuzamosan. 1686. június 14-én Miksa Emánuel megérkezett Szobra és tábort ütött. Az itteni táboráról készült az a metszet, amelyet Michael Wening rajzolt Hallart rajza után és a felsorakozó hadsereget mutatja be. Ez a metszet városunk első és legrégibb  -bár sematikus – ábrázolása, amelyen a romos házak között körítőfalla ellátott, zömök tornyú templom látható, a Szent Miklós tiszteletére emelt középkori épület.